(2014) A jubileumi 10. HangSúly Zenei Díj nyertesei
Tízedik alkalommal került megrendezésre a HangSúly Zenei Díj szavazása. A 13 internetes rockmagazin szerkesztőiből álló zsűri idén a Moby Dick, az Apey & The Pea, a Mytra és az Ørdøg zenekarokat, illetve albumaikat díjazta a 2014-es megjelenések közül.
Az év albuma
Az év legjobb metalalbuma holtversenyben a magyar thrash legenda MOBY DICK tízedik stúdióalbuma, a Földi pokol, illetve a hazai sludge metal színtér egyik legerősebbje, az APEY & THE PEA tavalyi nagylemeze, a Hellish lett. Az Apey & The Pea azt az eddig egyedülálló bravúrt hajtotta végre, hogy első albumukkal 2013 legjobb debütáló albumát készítették el, 2014-ben megjelent második albumukat pedig most az év albumának választották. A Moby Dick anyagai korábban stúdióprodukciós kategóriában nyertek, ez a zenekar első díja, melyet új dalaik elismeréseként szavazott meg a HangSúly zsűrije.
Az év debütáló albuma
Az elsőlemezes zenekarok között is holtverseny alakult ki. Az 1996-ban Kazincbarcikán alakult MYTRA sokára tudta elkészíteni első nagylemezét, a sci-fi ihletésű izgalmas progresszív metalt rejtő, női énekkel felvértezett Beta című albumot, de az eredmény önmagáért beszél. A másik díjazott az ex-Superbutt zenészekből alakult ØRDØG bemutatkozó albuma lett, a Tíz fekete dal. Egy új korszak kezdete, modern metal, költői magyar szövegekkel.
Az év koncertzenekara
Az év koncertzenekara díj odaítélésében volt talán a legmegosztottabb a HangSúly zsűrije, köszönhetően a hazai bandák egyre energikusabb élő fellépéseinek. Végül minimális különbséggel az év albuma mellett az APEY & THE PEA besöpörte az év koncertzenekara címet is.
Az év stúdióprodukciója
A legtöbb jelölést az R33 Stúdió kapta ebben a kategóriában, de a befutó végül Hocza "Igor” Róbert gitáros és zenekara a MYTRA lett, akik az év debütáló albumával egyetemben az év legjobb stúdióprodukcióját is magukénak tudhatják. A Beta felvételeit maguk készítették.
Az év lemezborítója
Az év lemezborítójáért járó HangSúly-díjat DEVECZ ÁDÁM kapta a Moby Dick albumához készített, világvége hangulatot árasztó remek képéért.